A második szériás SR-1 Box annyiban különbözik az elődjétől, hogy nagyobb motort, új, levegőjáratos faszéntepsit és új ajtókat kapott, illetve megváltozott a hőmérsékletszabályozás mechanizmusa.
Az előző modellben a nyársmagasság állíthatósága miatt a szekrény részben nyitott volt. Az új modell teljesen zárt lett, ezáltal a hő bent marad a sütőtérben, aminek a hőmérsékletét az oldalsó szellőzők segítségével állíthatjuk. A nyársmagasság állítása így okafogyottá vált. Féléves távlatból azt kell, hogy mondjam, az új SR-1 Box körülbelül 1 órás sütési időt és 20 százaléknyi faszenet spórol meg a tulajdonosának.
Az alábbi képeken bemutatott 5,5 kilós malacot 2,5 óra alatt sütöttem meg, 7kg faszén felhasználásával.
Egy másik sütés alkalmával 14 kilós malac került a nyársra. A sütési idő 4,5 óra, a felhasznált faszén mennyisége 11 kg volt.
Összességében elmondható, hogy részben saját, részben vásárlói visszajelzések alapján sikerült az új sütőt úgy optimalizálni, hogy az kompromisszumok nélkül kielégítse az igényeket.